EXPOZÍCIÓ
A tárlatban felsorakoztatott munkák figurális világának meghatározó motívuma az elemekre bontás és az elemek újrarendezése. A széthulló formák összeépítése szakrális folyamat, rítus, mely magában hordozza az elmúlás és újjászületés körkörös ritmusának transzcendens képét.
A töredékek és lenyomatok mozaikdarabkáiból felépített emberi képmások, hol maszkszerűen csukott szemeikkel befelé nézve, hol látomásszerű groteszkséggel, máskor pedig mint egy szertartás képei - ikonszerűen jelennek meg.
Az alkotásokat összefűző gondolatiság mögött egyfajta spirituális tisztaságot kereső szándék rejtőzik. Ebben az áhított időtlen dimenzióban a művészi produktum csupán ürügyként szolgál az alkotás folyamatának transzcendens megtapasztalásához. A művész világnézeti ars poeticájában a szobrot létre hozó kéz csak részben tervez előre, a kijelölt végponthoz az ábrázolás ábrái önnön sodrukban haladnak előre.
A mű születése nem egy pillanatnyi esemény, létre jöttéhez logikai lépcsőfokok sokaságára, önálló rendszerben értelmezhető formai törvényszerűségek egész soraira van szükség. A kész műből az avatott szem kiolvashatja ezeket a térbeli összefüggéseket, megtalálhatja a kreáció sorrendiségét, illetve véleményt alkothat annak szellemi kohéziójáról. A fragmentumok játékából alakuló formák spontán megjelenő rendezőelvei hasonlatosak a természet látszólagos véletlenszerűségében rejlő célszerűséggel. Analógiájában az emberen túli teremtés műhelyébe pillanthatunk – ilyen formán gyönyörködtetnek.